49.18

Megcsináltam!!!!! 49.18 10 km-en. 5 perces ezrek, aránylag egyenletes ritmusban. Na jó, a táv elejét elrohantam. De az vesse rám az utolsó követ, aki nem izgulna egy verseny előtt. A körülményeket nem nevezném kedvezőeknek, 9 fok, szakadó eső, néha hideg szél. Ám mindezek dacára úgy gondolom, hogy a futótársak és néhány fanatikus, tapsoló, szurkoló néző sokat segített. Az a jó a pedagógiában, hogy az osztályteremben (és azon kívül is) át lehet élni azt, amit én a versenyről fentebb leírtam. Számos motiváló tanítási és tanulásszervezési módszer segíti a diákokat, hogy úgy érezzék, valamit jól, sikeresen megcsináltak. Nem gondolkodtak és kérdeztek helyettük, hanem ők alkottak. Az időeredményt, a távot és az 5 perces átlagot nevezzük a kritériumorientált, szummatív értékelés melegágyának. Hiszem, hogy a  teljesítményméréseknek és leginkább a hozzáadott értéknek nagy jelentősége van a fejlesztésekben. A körülményekről ne is beszéljünk. Ehhez képest a beköszöntő ősz szinte elhanyagolható tényezőnek mondható. Jut eszembe, izomlázam van!!!!! 

1140

Kezemben tartom a vasárnapi rajtszámomat. 1140.  Felemelő érzés, hiszen hosszú évek után újra megmérettetem magam, kíváncsi vagyok hogy milyen teljesítményre leszek képes. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy több ezer futótársammal együtt teszem meg a 10 km-es távot. Az edzéseken gyakran tapaztalható a "hosszútávfutó magányossága". Közösségben biztos vagyok benne, hogy jobban teljesítek majd, mint amikor egyedül róvom a köröket. Az elért eredményt egyrészt össze lehet hasonlítani az egyéni legjobb időmmel, másrészt az edzéseken elért átlagos teljesítményemmel. A későbbi versenyeken már a fejlődésemet is nyomon tudom követni. Erre egyébként az edzésnaplóm is kitűnő eszköz, amelyben nemcsak számok, hanem szöveges megjegyzések is szerepelnek. A fentieket még egyszer átolvasva biztos vagyok benne, hogy a kedves olvasóval együtt a pedagógiai értékelésre is asszociálhatunk. Nyilvánvaló, hogy a teljesítményt bizonyos időszakonként (különösen egy-egy fejlesztési szakasz végén) meg kell mérni. Az adatokat rögzíteni és a fejlődés érdekében elemezni kell. Ugyanakkor ezúton is szeretném jelezni, hogy nem pusztán egy szám vagyok! Éppenn ezért jelentős az, hogy a hazai és a nemzetközi mérések adait, hogyan tudjuk felhasználni a fejlesztés érdekében. Az edzésnapló a pedagógiában a fejlesztő, tanulást támogató értékelés egyik hatékony eszköze. Fontos a helyzetfeltáró értékelés, a diagnosztizálás, amelynek segítségével megbízható képet kaphatok például arról, hogy hány perc alatt futom le a versenyen az 1000 métereket. Mindhárom értékelési funkciónak óriási szerepe van a teljes személyiségfejlesztésben, ráadásul egymásra is hatnak. "Az adatok a mi barátaink." Egy kanadai konferencián hallottam évekkel ezelőtt ezt, a talán kissé meglepő mondatot. A kérdés adott: Mire használjuk a mérések - legyen az teljesítmény, tudásszint vagy kompetencia - adatait? Mennyi minden van az 1140 mögött?

A pedagógia közös nyelve

Az utóbbi két napot, legalábbis ezek egy jelentős részét egy-egy képzésen töltöttem. Az elsőn zömében külföldi kollégák vettek részt, akik kilenc különböző országból érkeztek hozzánk. A másik képzésen az ország több településéről jöttek el a pedagógusok, hogy a tanulás örökzöld témájában képezzék magukat. Mindkét műhelymunkára jellemző volt az egymástól tanulás, a tevékenység, no meg az alkotó légkör. A tanulásról, a gondolkodásról és a kreativitásról nem is beszélve. Mindkét helyen jó azt éreztem, bár az egyiken a munkanyelv az angol volt, hogy pillanatok alatt meg lehet találni azt a közös hangot, ami lehetővé teszi azt, hogy hasznos és értelmes dolgot csináljunk. Eddig is biztos voltam benne, de két nap elteltével még inkább meggyőződésemmé vált, hogy a pedagógiának van egy közös nyelve. Ez számomra az attitűdök, elsősorban az érzelem, az akarat, a nyitottság, a kíváncsiság, az alkotás és a fantázia világa.

Dopamin és szerotonin

No, nem kell megijedni! Nem egy orvosi témájú blogbejegyzés következik. A dopamin és a szerotonin a boldogsághormonok közé tartozik. Figyeljük meg a mediterrán országok étkezési kultúráját! Fantasztikus az, amilyen lassan, élvezettel ízlelik meg a különféle finomságokat, legyen az olasz pasta, spanyol paella vagy portugál bacalhau. Szinte érezzük az ízeket! Eközben az agyunk egy dopamin nevú anyagot választ ki, ami örömérzetet kelt. A hosszútávfutók és a csokoládéevők esetében hasonló a helyzet. Vajon mi lehet a pedagógia dopaminja és szerotoninja? Egy megfelelő pillanatban jókor alkalmazott tanítási módszer? Jól megválasztott tankönyvek és taneszközök? Személyre szabott fejlesztési programok? Meggyőzödésem, hogy a pedagógiai örömérzet egyik hozzáadátt értéke a ethosban keresendő. Mindnyájan ismerjük az alkotó, oldott légkör jelzős szerkezetet. Ha egy iskola homlokzatára az van felírva: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Ebben az esetben az agyunk nem sok minden választ ki, főként nem dopamint. Hiszem, hogy a pedagógiában is lehet örömérzete a tanulónak és a pedagógusnak egyaránt. 

Futball forever!!

Nemrégiben Salgótarjánban jártam egy rendezvényen, ahol előadást tartottam a kreatív iskoláról. Tudom, 2011-ben ez vakmerő vállalkozás, ám lelkesedésem csak fokozódott, amikor a megnyitón résztvettem. Gyönyörű dalt hallgattam, remekül koreografált táncot néztem végig és az elmesélt történet is nagyon tetszett. A katarzist azonban már akkor éreztem, amikor beléptem az iskola kapuján és a bejáratnál egy fantasztikus vitrin fogadott. Messziről megláttam a PSV Eidhoven színeit. Mondanom sem kell, egy Dzsudzsák-mez volt. Tekintettel arra, hogy a földkerekség egyik legnagyobb LABDARÚGÁS rajongója vagyok, melegség öntötte el a szívemet. Kissé lejjebb tévedt a tekintettem és a meznél lényegesen kisebb méretben egy igazi ereklyére bukkantam. Az 1980-as években, amikor egy-egy kettős rangadón 90 ezren (!) zsúfolódtunk össze a Népstadionban, meglepődve szembesültem azzal, hogy pár évvel korábban a salgótarjáni focicsapat (SBTC) milyen kitűnő eredményeket ért el a hazai bajnokságon. Kiderült, hogy az egyik egykori legenda ma abban az iskolában tanít, ahol én az előadásomat tartottam. Sajnos csak telefonon tudtam Vele beszélni, ám megköszöntem azt az élményt, amit a játékával a szurkolóknak nyújtott. Aprópó élmény! Ha már a futballnál vagyunk, sikerült átélnem 25 ezer szerencsés honfitársammal együtt a helyszínen a svédek elleni 2:1-es győzelmet a Puskás Stadionban. A győztes gól utáni közvetlen pillanatokat nehéz leírni. Azt át kell élni! Nem lehet megmérni azt a boldogságot, ami akkor, ott, abban pillanatban úrrá lett rajtunk. Felejthetetlen pillanat volt! Vajon a pedagógia képes ilyet produkálni? Hiszem, hogy igen! Ha összejövök a volt diákjaimmal egy-egy osztálytalálkozón, akkor csillogó szemmel mesélnek az élményeikről. Mintha a magyar-svéden lennénk! Régen rossz, ha a kovalens kötésről vagy a Mengyelejev-táblázatról beszélgetünk. Kalandok, tanáregyéniségek, humoros történetek, élmények kerülnek szóba. Az öregdiákok egymás szavába vágnak, a volt ofő pedig csendesen mosolyog a bajsza alatt. Nyertünk!

A tanítás művészete és tudománya

A napokban kezembe került Marzano: A tanítás művészete és tudománya című könyve. Bár a tartalma is izgalmas, ám a cím többet ígér. Mennyiben művészet és milyen mértékben tudomány a tanítás? Természetesen patikamérlegre tenni ezt a két tényezőt fölöttébb vakmerő vállalkozás. Első megközelítésben a tanítás tudományos hátttere jobban megragadható, hiszen számos kitűnő munka (lásd Marzano könyve) foglalkozik a tanári professzióval. Ugyanakkor némiképpen mélyére ásva a dolgoknak, második megközelítésben a tanítás művészet, hiszen nem véletlen, hogy az ezzel a témával kapcsolatos kedvenc filmjeimben (Holt költők társasága, Reneszánsz ember) kitűnő színészek szerepelnek. Vajon hány pedagógus nyújt a diákok szerint emlékezetes színészi alakítást?

Apu, hogy megy be az a nagy elefánt...??

Azt már régóta tudom, hogy a kisgyermekek kérdeznek a legtöbbet és a legjobban. Képesek arra, hogy némi túlzással egy perc alatt 46 kérdést tegyenek fel. Kérdéseik zöme a miért, a hogyan és a milyen kérdőszavakkal kezdődik. Nyilvánvaló, hogy kíváncsiak, meg akarják ismerni a világot. Ráadásul képesek arra, hogy meglepő, olykor váratlan, máskor kissé mulatságos, ám annál kreatívabb kérdéseket tegyenek fel. A jó kérdés aranyat ér! Milyen a jó kérdés? Mindenekelőtt nyitott, elgondolkodtató, inspiratív. A helyzet kisiskoláskorban még meglátásom szerint nem olyan rossz. Utána azoban a tanulói kérdéskultúra terén rohamos romlás tapasztalható. Minél több időt tölt el egy diák a közoktatás rendszerében, annál inkább csökken a kérdések száma, sőt már legtöbbször nem is meri kérdéseit feltenni. Fejezzük be ezt a gondolatmenetet stílszerűen egy kérdésssel: Mi állhat a dolog hátterében?