A motiváció-alapú tantervi paradigma (bevezetés)

Sokan gondolják úgy, hogy az utóbbi két évtized a tantervelméletet, különös tekintettel a tartalmi-tantervi szabályozást a tartalom- és a kompetencia-alapú paradigmával kapcsolatos (többé-kevésbé) szakmai vitái jellemezték. Erről számos publikáció olvasható magyar és angol nyelven, nagyon sok konferencia, műhelymunka és kerekasztal-beszélgetés témája merült ki a két paradigma "antagonisztikus küzdelmében". A tartalom-alapú paradigma első, kissé felületes megközelítésben egyenlő a korábbi blogbejegyzésemben írt tananyagközpontúsággal. Ennél azonban (szerencsére) többről van szó. Egyrészt a tantervi tartalom nem egyenlő a tananyag tételes felsorolásával, hanem annál lényegesen összetettebb, tantárgyközibb kategória. Ennek számos példáját lehet olvasni a kereszttantervi és a műveltségi területi tartalmakban. Másrészt a tantervi tartalom a fejlesztés eszköze, flexibilitása alapvető követelmény a tantervfejlesztőkkel szemben. A "kompetencia-cunami" korában érdemes felfigyelni arra, hogy a tervezésben, a fejlesztésben és az értékelésben alapvető célkitűzés az egész életen át tartó tanulás támogatása. Nem képeznek kivételt ez alól a kulcskompetenciák sem. Ezeket úgy gondolom, hogy sokan ismerik. Ám érdemes felfigyelni olyan kompetenciaterületekre is, amelyek horizontálisan jelennek meg egy-egy tantervben. Jelesül a kritikus gondolkodás, a problémamegoldás, a kreativitás és a döntéshozatal. Úgy gondolom ezek a területek a kulcskompetenciákkal együtt erősítik a kompetencia-alapú tantervi paradigmának azt a nemes célkitűzését, ami az LLL támogatása mellett egy teljesebb (nem pusztán a piaci igényeket kiszolgáló) személyiség fejlesztésében mutatkozik meg. Természetesen a tánc, a sport, a dráma, a zene, a rajz (még sorolhatnám) területén még vannak teendők. Mindkét paradigmában az a közös, hogy komoly problémaként merültek fel (legyünk optimisták) a tanulási attitűdök, az érzelmi-akarati tényezők. Máris a motiváció-alapú tantervi paradigma "előszobájában" vagyunk.

A tananyag primátusa

Kétségtelen tény, amióta a "hivatalos tantervet" megalkották, azóta kardinális kérdés: Mit tanít az iskola? A MIT?-re kezdetben nagyon könnyen lehetett válaszolni. A tananyag kiválasztása és elrendezése azonban már a következő évszázadban egyre problémásabb terület lett a tantervelméletben és az iskolai gyakorlatban egyaránt. A tananyag kiválasztására és elrendezésére abban az időben "kemény" tényezők hatottak, nevezetesen az ideológia, a politika és a tudomány. Minden uralkodó úgy gondolta (vö. I. és II. Ratio Educationis), hogy a voluntarista törekvések eredményre vezetnek. A tananyag privilégiuma jól érzékelhető volt az egyre részletesebb Tanterv és Utasításokban. Kétségtelen tény, hogy a tananyag mellé szervesen illeszkedtek a tanítási módszerek (HOGYAN?), amelyek listázása némi "didaktikus bájt" jelentetett a tananyag egyszerű listázásában. Ebben az időben a tananyag erőteljesen mennyiségi kérdés, a labdarúgásból jól ismert "mindent bele!" el ebben az esetben fokozottan érvényesült. A XIX. század végén mutatkoznak az első repedések ezen a tananyagközpontú "tantervi falon". Az "ügyességek rendszere" már világosan jelzi, hogy az ismereteket már működtetni kell(ene). Ennek gátját ekkor még sokan a tanári módszertani kultúra gyengeségében látták, ám hamar eljött az a tantervelméleti lélektani pillanat, amikor maga Herbart leszögezte, hogy "az elszigetelt ismeret, holt elem". A XX. század elejére már kiderült, hogy a képességek fejlesztésének egyik legnagyobb gátja a tananyag mennyisége. Az utóbbi évtizedekben a tantervelmélet dinamikus fejlődésének köszönhetően már az is kiderült, hogy ez bizony strukturális kérdés. Éppen ezért érdemes leszögezni, hogy a kompetencia struktúrájában az ismeretek, képességek és attitűdök egymásra építettségének tervezési, fejlesztési és értékelési üzenete egyaránt van. Maradjunk a tervezésnél! A tananyag kiválasztásában és elrendezésében  markánsak megjelentek a korábbi "puha" tényezők, például a tanuló érdeklődése, a tanuláspszichológia és a helyi társadalmi igények. Nem meglepő, hogy a tervezés stratégiája is megváltozott. A kompetencia-alapú tantervek erőteljesen tanulásközpontúak és főként a tanulói tevékenységeket és tanulási eredményeket helyezik az előtérbe. (MIÉRT?) Ráadásul ma már az egyre markánsabban körvonalazódó motiváció-alapú tantervi paradigma ante portas. Erről a következő blogjegyzésemben fogok írni. Itt az ideje...