2013. március 27., szerda

A csend

Sokféle csend létezik az ember életében. Pozitív értelemben a csend az elmélyülés és az alkotás szerves velejárója, nyugodtan írhatnám némi képzavarral, hogy "kedves Múzsája", ám ez jelen esetben túl költői lenne. Az tény, hogy egy-egy új korszak előtt kisebb-nagyobb mértékben szükség van az elvonulásra. Negatív értelemeben persze a félelemnek is van csendje. Maradjunk inkább az előbbinél! A "kisebb-nagyobb mértéken" - különösen egy blog esetében - már jókat lehet vitatkozni. Ez az a műfaj, ahol már néhány napos hallgatás is "furcsa csend". 2012. május 29-én írtam az utolsó blogbejegyzésemet. ha jól számolom 302 nappal ezelőtt. Felmerül bennem a kérdés: a blog vagy az iskola csendje a rosszabb. Egyértelmű, hogy mind a kettő, fogalmazzak finoman, fölöttébb furcsa. A blog csendjének számos oka lehet. A vissza- és félrevonulások lelki hátteréről pszichológiai tanulmányok ezrei írnak. Egyébként is hiszem, hogy a PEDAGÓGIÁNAK LELKE VAN. Amióta az eszemet tudom, az attitűdöknek különös és egyben nagy jelentőséget tulajdonítottam a tanításban és az életben egyaránt. Érdekes, hogy ezt a bloggal kapcsolatban is le tudom írni. Ha úgy érzi az ember, hogy egyre üresebb a fizikai és a virtuális tér, akkor értelemszerűen visszahúzódik, mint csiga a házába. Annyi minden történt az emberfiával az utóbbi hónapokban, hogy számomra is izgalmas az a kérdés, hogy miért pont most töröm meg a csendet. Talán az, hogy egyre több olyan tanulmány és könyv akadt a kezembe, amelyek meggyőződésem szerint meghatározóak számomra a csend utáni korszakban. Még az is lehet, hogy azok a Twitter-bejegyzések gyakoroltak rám nagy hatást, amelyekben rendkívül inspiratív blogbejegyzéseket olvastam és tettem a kedvencek közé. Az inspiráció és a csend nem tudom, hogy hogyan korrelál egymással. Ám abban biztos vagyok, hogy éppen ideje volt a csendről egy blogbejegyzést írni!