2016. augusztus 30., kedd

Képzeld, Apu! Feldobtak!

Igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a pedagógiai pályáfutásomat napközis nevelőként kezdhettem. Sokan azt mondják, hogy az első időszak, amolyan mélyvíz, amelyben nagyon gyorsan kiderül az elmélet és a gyakorlat közötti különbség. Számomra azonban a napközi igazi "élményfürdő" volt. Lubickoltam benne, amit szerencsére a diákok is hamar észrevettek és kifejezetten örültek neki. Ráadásul mindezt képesítés nélkül tehettem meg (abban az időben még volt erre lehetőség), így a pedagógiai megoldásaim nagyobb részt ösztönösek voltak. Némileg ironizálva, kissé viccesen szoktam mondani: "Még egyetlen tanárképző intézmény sem bírt elrontani." Mielőtt azonban a nevelétudomány szakemberei megorrolnának rám, szeretném leszögezni, hogy a későbbiekben sikerült az elméleti hiányosságaimat pótolnom, amit három pedagógiai diploma is jelez. Mind a mai napig mívelem a tudományt, követem a hazai és a nemzetközi folyamatokat. Ám ennek a blogbejegyzésnek nem én vagyok a főszereplője. 19 éves koromban kaptam egy másodikos osztályt, magam sem gondoltam, hogy egy életre szólól élmény és tapasztalat lesz belőle. Ráadásul - szerencse a köbön - egy kis időszakot leszámítva, hét évig velem voltak. Ötödikben az osztályfőnökük lettem, én ballagtattam el őket. Az ELSŐ OSZTÁLYOMAT! Imádtunk focizni, ami a közösségépítés mellett, számos további pedagógiai haszonnal bírt. Sem magatartási, sem tanulmányi problémáim nem voltak. Szerencsére az iskolaudvaron jól lehetett meccseket játszani, a közelben is volt park és igazi futballpálya is. Természetesen bujócskáztunk, társasjátékoztunk, torpedóztunk és még ki tudja mennyi játékot játszottunk. Ám az igazi fénypontja a napközis foglalkozásnak az volt, amikor kimentünk focizni. Peti, termeténél fogva, hamar kitűnt a társai közül. Olyan "bödedanis", tankszerű középcsatár volt, aki ráadásul kitűnően látott a pályán és ontotta a gólokat. A tanév fénypontja az évfolyambajnokság volt, amelyben (minő meglepetés) az osztályom a döntőbe jutott. Elérkezett Peti nagy napja! Emlékeim szerint a bajnoki döntőben, amikor már egy góllal vezettünk, akkor Peti szinte a hátán vitte be az ellenfél játékosait a kapuba és hatalmas gólt lőtt. A győztes gólt! Ami ezúton történt, az nincsen benne a didaktika könyvekben. Petit a csapat és jómagam többször feldobáltuk a magasba. Csak később, a szülői értekezlet után jött oda Peti apukája, aki elmondta, hogy a fia aznap este nem nagyon tudott elaludni. Be nem állt a szája, csak mesélt és mesélt. A döntőről, a győztes góljáról és a hatalmas ünneplésről. A történet legszebb része az volt, amikor Peti azt mondta: "Képzeld, Apu! Feldobtak! " Azóta valamivel több, mint három évtized telt el. Idén találkoztam az ELSŐ OSZTÁLYOMMAL. Sajnos Peti valamiért nem tudott eljönni. Ma már nem tudnám feldobni, de ezt a bajnoki döntőt szívesen felelevenítettük volna. Ebben biztos vagyok!

2016. augusztus 24., szerda

Néhány további gondolat az innovációról

Nem dicsekvésként mondom, néha hasznát veszem a latin középfokú nyelvvizsgámnak. Ez nem azt jelenti, hogy nap, mint nap ősi latin idézetekkel szórakoztatom magamat. Amikor az alkalom úgy hozza (ez legtöbbször tanulmányírást vagy kurzusokra készülést jelent), néhány latin szó, kifejezés eszébe jut az emberfiának. Így volt ez legutóbb az innováció vonatkozásában is: in-novare (megújulásban). Az ősi latin eredet egyben azt is jelenti, hogy az emberiség története szorosan összefügg az innovációval. Már az őskorból és az ókorból is példák sokaságát lehet bizonyítékként hozni a barlangrajzoktól, a víziemelőn keresztül a görög vázákig. Már ebben az időszakban is voltak innovációs központok (Athén, Kína), ez szerencsére a későbbiekben sem változott (Firenze, Hunyadi Mátyás udvara). A humanizmus és a reneszánsz, a földrajzi felfedezések, az ipari forradalmak (napjainkban éppen a negyediket éljük meg) azt is jelzik, hogy az emberiség történetében egy-egy jelentős korszak is összefüggésbe hozható a megújulással. Nincs ez másképp a korszakalkotó találmányokkal sem. Ezek a példák az innováció eredményeit és folyamatát helyezik az előtérbe, amiről kétségkívül a közgazdaságtani elemzésekben olvashatunk bővebben. Miközben az innováció fogalmának tudományos igényű elemzésére már 1911-ben (!) sor került, a neveléstudomány (nem meglepő módon) kissé lassan reagált. Nyilvánvaló, hogy a pedagógiai innováció eredményeként számos program, tanterv, tankönyv, taneszköz (a sor szerencsére még folytatható) születetett az utóbbi évtizedekben. Ráadásul az innováció fejlesztési folyamata is modellezhető. A személyes, enberi és a szervezeti tényezők azonban az utóbbi években kerültek az előtérbe. Már a korabeli műhelyek is egy-egy mester köré szerveződtek, ám ezek adott kulturális, az innovációt támogató környezetben teljesedtek ki. Nota bene, az innovációs kultúra messze túlmutat egy-egy barlangrajzon, víziemelőn vagy akár vázán. Rossz hírem van: az oktatási törvények, tantervek, tankönyvek megújítása sem gyakorol olyan mértékű hatást az innovációs kultúrára, mint azt sokan képzelik. A pedagógiai innováció alulról építkezik. Jelzik ezt azok a szakkörök, projektek, kirándulások, táborok (szerencsére ez a sor is folytatható), amelyek eredője a megújulás. Szerencsés esetben az innovációt támogató környezet erősítheti. Szerencsés esetben.

2016. augusztus 17., szerda

Az innováció jelentősége

Közel egy éve nem írtam blogbejegyzést. Ezt nem büszkeségből írom le, sokkal inkább szeretnám érzékeltetni, hogy komoly oka volt annak, hogy nem éreztem szükségét. Mi az oka annak, hogy most mégis kedvet kaptam hozzá? Könnyű lenne az új tanév közelgő kezdetére fogni. Az utóbbi évek tanévkezdései sajnálatos módon már nem a megújulásról, hanem a túlélésről szólnak. Nemrégiben a Facebookra feltettem egy örömteli hírt, amely szerint befejeztem Az innováció szerepe a tartalmi szabályozás szintjein című tanulmányomat. Meglepetésemre rengeteg komment érkezett, néha (kis túlzással) úgy éreztem magam, mintha egy szakmai vita is kibontakozóban lett volna. Ez némi lelkesedéssel töltött el, aminek az eredménye ez a blogbejegyzés. Sőt, annyira nekibuzdultam, hogy elhatároztam, hetente egy blogbejegyzést készítek az érdeklődök, no meg magam számára. Maradva azonban ennek a bejegyzésnek a tárgyánál, az innováció pedagógiai dimenzióiról érdekes módon koránt sincs annyi tudományos publikáció, népszerűsítő írás, mint a gazdasági vonatkozásokról. Szakmai körökben az egyik "legnagyobb hatású oktatáskutató közgazdász", Eric A. Hanushek elmélete a legnépszerűbb, aki összesítette a nemzetközi kompetenciavizsgálatok eredményeit, annak érdekében, hogy modellezze és számszerűsítse a sikeresen és nem sikeresen teljesítő oktatási rendszerek gazdasági következményeit. Meglátásom szerint ennek középpontjában azonban nem a sztenderdizált tesztalapú mérések állnak, hanem az innováció minősége. Érdekes, hogy ennek számszerűsítésére is mutatkoztak törekvések. Báthory Zoltán rendkívül forrásgazdag, igényes, kitűnő, 2001-ben megjelent könyvében (Maratoni reform) az 1990-es évek elején az innovációs aktivitást 20-25%-ra becsülte. Ennek, ahogy szellemesen nevezte, az "első innovációs hullámlökés" volt az oka.  Tekintettel arra, hogy az előzmények az 1970-es évekre nyúlnak vissza (első igazán nagy eredménye az 1985-ös autonómia-törvény volt), így nem meglepő, ha innovációs mozgalomként is nevezhetnénk az 1990-es évek megújulási törekvéseit. A mozgalomnak azonban van egy "temészetes kopása", az innováció egészének pedig egy alapjellemzője. Nevezetesen hullámvasútszerű, ciklikus folyamat, amelyre hullámhegyek és -völgyek egyaránt jellemzőek. Napjainkban az innováció legalább olyan szitokszónak számít, mint a kompetencia. Kár érte. Ugyanakkor a nemzetközi folyamatok, másrészt a hazai oktatási rendszer "innováció éhsége" a "második innovációs hullámlökést" eredményezheti.