2012. január 29., vasárnap

Józsi bácsi és a tarhonya

Józsi bácsi sokat megélt, elképzelt személy. Bármelyik létező Józsi bácsi magára ismerne, az csak a véletlen műve lehet. Tekintettel arra, hogy nagyon szereti a hasát, ha visszaemlékszik a diákkorára, először a menza jut az eszébe. Ahogy ő nevezte, az "egyenkaja". Eszi, nem eszi, nem kap mást. Nagyon nem szerette a menzát. Az ételek egyhangúsága, no meg íztelensége mellett az sem tetszett neki, hogy alig beszélgetnek vele. Csöndben, némán kellett (volna) falatozni, a konyhások is legfeljebb csak akkor kiabáltak vele, ha eltört egy tányért vagy éppen a cseresznyemaggal őket találta el. Teltek-múltak az évek és Józsi bácsit az unokái elvitték egy divatos gyorsétkezőbe. Csodálkozva nézett körül, hiszen csillogott-villogott minden. Ámulva nézte végig a választékot, a felét se értette a zömében angol szavaknak, végül rábökött egy menüre. Pillanatok alatt befalta, az ízeket nem érezte, hiszen nem volt rá idő. Mindenki sietett, kapkodott és rohant. Kérdezett volna, de nem értek rá válaszolni. Miután megevett mindent, szörnyű éhséget érzett. Rendelt egy másik menüt és döbbenten tapasztalta, hogy az ízek nem változtak. Próbált panaszkodni, de nem értek rá foglalkozni vele, hiszen a gyors tempóba ez valahogy nem fért bele. Egy nap, mikor éppen megszokott déli sétájára indult, meglepődve fedezte fel régi, kedvenc kisvendéglőjét. Kissé félve lépett be az ajtón, ám meglepetésére a pincérek felismerték. Leült a megszokott helyére, megkérdezték tőle, hogy érzi magát, mi történt vele az elmúlt hónapokban. Beszélgettek vele! Majd rendelt egy kisfröccsöt és ráérősen olvasgatta az étlapot. Megakadt a szeme a pörköltön és összefutott a szájában a nyál. Kissé elszontyolodott, amikor azt látta, hogy nokedlivel szolgálják fel a kedvenc ételét. Ő tarhonyával imádta. Megkérdezte a pincéreket, mi lenne, ha tarhonyával készítenék el a pörköltet. Józsi bácsi kedvenc kisvendéglőjében ez nem okozott problémát. Hamarosan boldogan lapátolta be a hatalmas adagot. Ajándékba még egy kávére is meghívták. "Jöjjön vissza máskor is!" Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük Józsi bácsi boldogságát. Szerintem a héten is egyszer a kisnyugdíjából, biztosan beül egy pörköltre. Tarhonyával. Mert ő úgy szereti.

2012. január 27., péntek

Pistike 2

Így a vizsgaidőszak mozgalmas napjaiban sajnos a bejegyzésekre is kevés idő jut. Hivatkozhat az ember "napjaink rohanó világára", ám valljuk be őszintén néha egy kis csend bizony elkél az emberfiának. Ezt a csendet törte meg néhány mindenre elszánt blogbejegyzést olvasó kérdése arra vonatkozóan, hogy miért adtam az előző írásomnak a Pistike címet. Ez teljesen szándékos volt! A "legendás hírű" Pistike, annyi vicc főszereplője valójában az én képzeletbeli (minő szerencse!) középiskolai osztálytársam volt. Egyszer még anno az 1970-es évek végén a történelemtanárunk arra vetemedett, hogy a következő kérdéssel motiváljon minket: Ki a XX. század leghíresebb embere? Nem könnyű kérdés, ám a motivációnkat (bizonyára meglátta bárgyú tekintetünket) tovább erősítette: Aki megmondja, az kap egy csokit. És ekkor jött el Pistike nagy pillanata! Kissé sportszerűtlenül bekiabálta a helyes megfejtést: Lenin! Az osztály hatalmas tapsviharban tört ki, egyrészt azért mert végre kikerültünk a kínos helyzetből, másrészt abban reménykedtünk, hogy több ilyen kérdést nem kapunk már az órán. Pistike diadalittasan ment ki a csokijáért, majd visszafelé jövet maga elé suttogta: Bocsáss meg Sandokan, első az üzlet! Mi lehet Pistike üzenete napjainkban? Úgy gondolom, hogy a jelenlegi generáció csak annyira utilitarista, mint amennyire az enyém volt. Aminek láttuk értelmét, azt szívesebben tanultuk már abban az időben is. A mai kor gyermeke, hasonlóképpen gondolkodik. Ez komoly tantervi kérdés, nevezetesen csak az legyen benne, ami hasznos? Annak idején még utilitarista lobbisták is szerveződtek az angol nemzeti tanterv körül. Ma milyen lobbisták vannak? Meg lehet mondani azt, hogy akár csak három évre előre, hogy mi lesz hasznos a jövő generációja számára. Dewey két dolgot emelt ki az információszerzést és a problémamegoldást. Van benne valami. Na de Pistike csokija....

2012. január 7., szombat

Pistike

Az évindító bejegyzésemet szándékosan indítottam egyik nemzetközi példaképem, Jerome Bruner gondolatával. Leegyszerűsítve a bruneri üzenetet egy közismert mondás jut az eszembe: "Nincs új a Nap alatt." Tanulmányozva a hazai és nemzetközi neveléstudományi, különös tekintettel a tantervelméleti és tanulástudományi trendeket, sokszor a fenti gondolat jutott az eszembe. A tanulási motivációról, a tanulói tevékenykedtetésről, a képességfejlesztés jelentőségéről "szekérderéknyi" tanulmányt olvastam. Kis túlzással számomra úgy tűnik, hogy a pedagógiai kultúra fényévnyi lemaradásban van a neveléstudomány jelzett területeinek tudományos fejlődésével szemben. Mi történik, hogy a több évtized óta "forró témák", azok kutatási és tudományos eredményei csak csekély mértékben "mennek át" a gyakorlatba. Mi a helyzet a tanulói és a tanári attitűdökkel? Valóban egyhelyben topogunk vagy tétova lépéseket teszünk néhol előre, hol meg nagy bakugrásokat hátrafelé? Még szerencse, hogy az év elején vagyunk, van még 358 napom, hogy megfogalmazzam a válaszaimat. :-)

2012. január 5., csütörtök

2012

Tudom mazochizmusnak tűnhet, de az ünnepek környékén kezembe akadt Jerome Bruner: Valóságos elmék, lehetséges világok című munkája, ami 2005-ben jelent meg magyar nyelven. A könyv valójában egy esszégyűjtemény, amiben Bruner 1980-1984 közötti írásai jelentek meg. A nevelés nyelve című tanulmánya elején az alábbiakat olvashatjuk (104-113.old.) 

"Zavaros időket élünk, és aggódnunk kell azon, hogyan is neveljük gyermekeinket. Súlyos problémáink sok forrásból erednek - elsősorban abból, hogy nem láthatjuk előre változó társadalmunk jövőbeni képét, s így nehezen tudjuk rá felkészíteni a következő nemzedéket. Témám, a nevelés nyelve, távolinak tűnhet a társadalmunk gyors és viharos változásai keltette gomolygó problémáktól. Mielőtt azonban teljesen kimerülnék, mégis megpróbálom bemutatni, hogy ha kulcsot kívánunk találni a nevelés nyelvének válságára, az nem olyasmi, mint ha tudományosan pepecselnénk, miközben Róma ég. A társadalmi változások mélyén ugyanis a tudással, a gondolkodással és a tanulással kapcsolatos felfogásunkat érintő, mélyreható változásokra is gyakran rábukkanunk."

Csoda, hogy nem tudtam letenni az írást? :-)