Így a vizsgaidőszak mozgalmas napjaiban sajnos a bejegyzésekre is kevés idő jut. Hivatkozhat az ember "napjaink rohanó világára", ám valljuk be őszintén néha egy kis csend bizony elkél az emberfiának. Ezt a csendet törte meg néhány mindenre elszánt blogbejegyzést olvasó kérdése arra vonatkozóan, hogy miért adtam az előző írásomnak a Pistike címet. Ez teljesen szándékos volt! A "legendás hírű" Pistike, annyi vicc főszereplője valójában az én képzeletbeli (minő szerencse!) középiskolai osztálytársam volt. Egyszer még anno az 1970-es évek végén a történelemtanárunk arra vetemedett, hogy a következő kérdéssel motiváljon minket: Ki a XX. század leghíresebb embere? Nem könnyű kérdés, ám a motivációnkat (bizonyára meglátta bárgyú tekintetünket) tovább erősítette: Aki megmondja, az kap egy csokit. És ekkor jött el Pistike nagy pillanata! Kissé sportszerűtlenül bekiabálta a helyes megfejtést: Lenin! Az osztály hatalmas tapsviharban tört ki, egyrészt azért mert végre kikerültünk a kínos helyzetből, másrészt abban reménykedtünk, hogy több ilyen kérdést nem kapunk már az órán. Pistike diadalittasan ment ki a csokijáért, majd visszafelé jövet maga elé suttogta: Bocsáss meg Sandokan, első az üzlet! Mi lehet Pistike üzenete napjainkban? Úgy gondolom, hogy a jelenlegi generáció csak annyira utilitarista, mint amennyire az enyém volt. Aminek láttuk értelmét, azt szívesebben tanultuk már abban az időben is. A mai kor gyermeke, hasonlóképpen gondolkodik. Ez komoly tantervi kérdés, nevezetesen csak az legyen benne, ami hasznos? Annak idején még utilitarista lobbisták is szerveződtek az angol nemzeti tanterv körül. Ma milyen lobbisták vannak? Meg lehet mondani azt, hogy akár csak három évre előre, hogy mi lesz hasznos a jövő generációja számára. Dewey két dolgot emelt ki az információszerzést és a problémamegoldást. Van benne valami. Na de Pistike csokija....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése