A kreatív iskola

Szombaton a II. Vályi András anyanyelv-pedagógiai konferencián tartottam egy előadást a kreatív iskoláról. Ez nem a dicsekvés helye, sokkal inkább a bizalomé. Bízom abban, hogy a kreatív iskola létezik. Hiszem, hogy az utóbbi évtiezedek pedagógiai innovációi nem voltak hiábavaló törekvések. Bízom abban, hogy a pedagógia egy professzió. A tanári professzionalizmusnak számos kompetenciája van, amelyek mögött minőségi pedagógiai és pszichológiai ismeretek, képességek és attitűdök vannak. A képlet egyszerű: kreatív iskola=kreatív pedagógusok+kreatív diákok. A gazdaság világában a kreatív ipar meghatározó tényező, a cégek innovációs kapacitásáról nem is beszélve. A sportban meghatározó a kreatív csapatjáték, a kreatív támadófutball. A pedagógiában a kreativitás és innováció a világ legizgalmasabb területe. Ne feledkezzünk meg az alkotó légkörről, a váratlan tanulói kérdésekről, az egész életünket meghatározó tanári személyiségekről és a felejthetetlen projektekről. A kreatív iskola egy varázslatos világ. Bátorság és bizalom kell hozzá. No meg némi kreativitás. Igaz, nem rutinszerű, nem uniformizált világ. Ettől izgalmas és utánozhatatlan. Még jobb teljesítményre inspirálja a diákokat, a pedagógusokat és az iskolavezetőket egyaránt. A kreatív iskolában jó gyermeknek lenni. Egyszeri és megisméterlhetetlen életkor. A kreatív iskolában a pedagógiának lelke van. Vigyázzunk rá!

A motiváció-alapú megközelítés

Az elmúlt évtizedek pedagógiai és oktatáspolitikai diskurzusaiban a tartalom- és a kompetencia-alapú megközelítés került az előtérbe. Az utóbbi években egyre erőteljesebb a meggyőződésem, hogy létezik egy harmadik "paradigma", ami a tanulási motivációt helyezi az előtérbe. Különösen erős bennem a kutatói kíváncsiság, hétköznapi nyelven élénken foglalkoztat a dolog, főként akkor, amikor a tanulástudománnyal, a tantervelmélettel és a fejlesztő értékeléssel kapcsolatos újabb olvasmányaimat idézem fel. Egyre többen foglalkoznak az érzelmi-akarati tényezőkkel, a tanulási attitűdökkel és a motivációval. Meggyőződésem, ahhoz hogy közelebb kerüljünk ehhez a "világhoz", érdemes a tartalom- és a kompetencia-alapú megközelítés néhány jellemzőjét röviden felvázolni. A tartalom-alapú megközelítésnek két szintje van. Az első szint egy tudásában és tantárgyaiban erőteljesen fragmentált, diszciplináris pedagógia, amelyben a pedagógusok kérdései dominálnak, a tervezésben gyakran szembesülnek a tanárok a tantervi idő és a tér problematikájával. A tananyag kiválasztásában és elrendezésében a tudománynak, a tantárgyi inerciának és a taníthatósági szempontnak meghatározó szerepe van. A tanítási-tanulási folyamatok erőteljesen didaktikusak, a tantárgyak elrendezésében és óraszámában a tudományos diszciplínák jelentős erővel bírnak. A tanulás dominánsan a kognitív taxonómiák ismeret és megértés szintjén történik. Az alkalmazás és a magasabb rendű gondolkodási műveletek csak elvétve jelennek meg a tervezésben, a fejlesztésben és az értékelésben. Ugyanez vonatkozik az affektív (érzelmi-akarati) tényezőkre. Az attitűdök a tartalom-alapú megközelítés első szintjén a háttérbe szorulnak. A tartalom-alapú megközelítés második szintje a tanításközpontú paradigma progresszív vonalát képviseli. A tananyag tekintetében erőteljes integrációs törekvések mutatkoznak, a tudásátadás egyszerűségét egy magasabb szintű pedagógiai és módszertani kultúra váltja fel. Előtérbe kerül a tudás alkalmazása, a kompetenciák és a kulcsfogalmak strukturálása. Bizonyos esetekben a tanári együttműködés jelei is megmutatkoznak. A tartalom-alapú szemlélet második szintje már átvezet minket a kompetencia-alapúság világába. A kompetencia-alapú szemléletnek is két szintje van. Az első szint erőteljesen piaci, az oktatási folyamatokat gazdasági tényezők határozzák meg. A versenyképesség és a hatékonyság jegyében kiemelten kezelik azokat a kulcskompetenciákat, amelyek a munkaadók és a munkavállalók számára fontosak, meghatározóak. A problémamegoldás folyamata jelentősen algoritmizált, a kompetenciastruktúrákat kellő részletezettséggel bontják le. A tanulási-tanítási folyamat operacionalizált, valahol a tanításközpontú és a tanuláscentrikus paradigma határán járunk. A kompetencia-alapú megközelítés második szintjén egy teljesebb személyiségképpel találkozunk. A minőségi tudás már nem pusztán a gazdaság által meghatározott, előtérbe kerülnek például az életképességek. A tanulási folyamatban jelentős szerepet játszanak az érzelmi, akarati tényezők és az attitűdök. Ezek már átvezetnek minket a motiváció-alapú megközelítésbe, amely egyértelműen a tanulók tapasztalataira, aktivizálására, cselekedtetésére és kérdéseire épít. A tudástranszferben a kognitív és az affektív tényezők mellett megjelennek a kreativitás egyes elemei is. Motiváció-alapú megközelítés ante portas.

Reading University

Itteni idő szerint 21.08 perc van, otthon egy órával több. Ülök a readingi egyetem könyvtárjában és befejeztem éppen a hoplnapi előadásaim anyagait. Ezzen nem az időbeosztási kompetenciám gyengeségeit szerettem volna leleplezni, sokkal inkább más dolog gondolkodtatott el. A könyvtár a szorgalmi időszakban hétköznap éjfélig van nyitva, hétvégén szombaton és vasárnap 17 óráig. Nem fogják elhinni a hűséges olvasóim (akik kibírták ezt a több, mint egy hónapos csendet, megérdemlik ezt a megszólítást), a könyvtár még most is tele van. Mellettem éppen az egyik szomszédom a bioélelmiszerkutatásról készít a veretes kördiagrammot, másik szomszédom meg a közgadasági rendszerek összehasonlító kutatásáról szóló könyvet olvasgatja. Mindezt este 10 után! Ezzel nem a Reading University interdiszciplinaritását akartam kiemelni, bár kétségtelen tény az egyes intézetek és központok feliratait végignézve a reggeli sétáimon, még ez is eszembe jutott. Sokkal inkább a hallgatói egyéni felelősség, önszabályozó tanulási attitűd az, ami számomra figyelmre méltó. Elgondolkodtam ezen rendesen, 2011. november 21-én 22.15-kor. Ezúton jelzem a hallgatóimnak, hogy a jövő héten ...:-)

49.18

Megcsináltam!!!!! 49.18 10 km-en. 5 perces ezrek, aránylag egyenletes ritmusban. Na jó, a táv elejét elrohantam. De az vesse rám az utolsó követ, aki nem izgulna egy verseny előtt. A körülményeket nem nevezném kedvezőeknek, 9 fok, szakadó eső, néha hideg szél. Ám mindezek dacára úgy gondolom, hogy a futótársak és néhány fanatikus, tapsoló, szurkoló néző sokat segített. Az a jó a pedagógiában, hogy az osztályteremben (és azon kívül is) át lehet élni azt, amit én a versenyről fentebb leírtam. Számos motiváló tanítási és tanulásszervezési módszer segíti a diákokat, hogy úgy érezzék, valamit jól, sikeresen megcsináltak. Nem gondolkodtak és kérdeztek helyettük, hanem ők alkottak. Az időeredményt, a távot és az 5 perces átlagot nevezzük a kritériumorientált, szummatív értékelés melegágyának. Hiszem, hogy a  teljesítményméréseknek és leginkább a hozzáadott értéknek nagy jelentősége van a fejlesztésekben. A körülményekről ne is beszéljünk. Ehhez képest a beköszöntő ősz szinte elhanyagolható tényezőnek mondható. Jut eszembe, izomlázam van!!!!! 

1140

Kezemben tartom a vasárnapi rajtszámomat. 1140.  Felemelő érzés, hiszen hosszú évek után újra megmérettetem magam, kíváncsi vagyok hogy milyen teljesítményre leszek képes. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy több ezer futótársammal együtt teszem meg a 10 km-es távot. Az edzéseken gyakran tapaztalható a "hosszútávfutó magányossága". Közösségben biztos vagyok benne, hogy jobban teljesítek majd, mint amikor egyedül róvom a köröket. Az elért eredményt egyrészt össze lehet hasonlítani az egyéni legjobb időmmel, másrészt az edzéseken elért átlagos teljesítményemmel. A későbbi versenyeken már a fejlődésemet is nyomon tudom követni. Erre egyébként az edzésnaplóm is kitűnő eszköz, amelyben nemcsak számok, hanem szöveges megjegyzések is szerepelnek. A fentieket még egyszer átolvasva biztos vagyok benne, hogy a kedves olvasóval együtt a pedagógiai értékelésre is asszociálhatunk. Nyilvánvaló, hogy a teljesítményt bizonyos időszakonként (különösen egy-egy fejlesztési szakasz végén) meg kell mérni. Az adatokat rögzíteni és a fejlődés érdekében elemezni kell. Ugyanakkor ezúton is szeretném jelezni, hogy nem pusztán egy szám vagyok! Éppenn ezért jelentős az, hogy a hazai és a nemzetközi mérések adait, hogyan tudjuk felhasználni a fejlesztés érdekében. Az edzésnapló a pedagógiában a fejlesztő, tanulást támogató értékelés egyik hatékony eszköze. Fontos a helyzetfeltáró értékelés, a diagnosztizálás, amelynek segítségével megbízható képet kaphatok például arról, hogy hány perc alatt futom le a versenyen az 1000 métereket. Mindhárom értékelési funkciónak óriási szerepe van a teljes személyiségfejlesztésben, ráadásul egymásra is hatnak. "Az adatok a mi barátaink." Egy kanadai konferencián hallottam évekkel ezelőtt ezt, a talán kissé meglepő mondatot. A kérdés adott: Mire használjuk a mérések - legyen az teljesítmény, tudásszint vagy kompetencia - adatait? Mennyi minden van az 1140 mögött?

A pedagógia közös nyelve

Az utóbbi két napot, legalábbis ezek egy jelentős részét egy-egy képzésen töltöttem. Az elsőn zömében külföldi kollégák vettek részt, akik kilenc különböző országból érkeztek hozzánk. A másik képzésen az ország több településéről jöttek el a pedagógusok, hogy a tanulás örökzöld témájában képezzék magukat. Mindkét műhelymunkára jellemző volt az egymástól tanulás, a tevékenység, no meg az alkotó légkör. A tanulásról, a gondolkodásról és a kreativitásról nem is beszélve. Mindkét helyen jó azt éreztem, bár az egyiken a munkanyelv az angol volt, hogy pillanatok alatt meg lehet találni azt a közös hangot, ami lehetővé teszi azt, hogy hasznos és értelmes dolgot csináljunk. Eddig is biztos voltam benne, de két nap elteltével még inkább meggyőződésemmé vált, hogy a pedagógiának van egy közös nyelve. Ez számomra az attitűdök, elsősorban az érzelem, az akarat, a nyitottság, a kíváncsiság, az alkotás és a fantázia világa.

Dopamin és szerotonin

No, nem kell megijedni! Nem egy orvosi témájú blogbejegyzés következik. A dopamin és a szerotonin a boldogsághormonok közé tartozik. Figyeljük meg a mediterrán országok étkezési kultúráját! Fantasztikus az, amilyen lassan, élvezettel ízlelik meg a különféle finomságokat, legyen az olasz pasta, spanyol paella vagy portugál bacalhau. Szinte érezzük az ízeket! Eközben az agyunk egy dopamin nevú anyagot választ ki, ami örömérzetet kelt. A hosszútávfutók és a csokoládéevők esetében hasonló a helyzet. Vajon mi lehet a pedagógia dopaminja és szerotoninja? Egy megfelelő pillanatban jókor alkalmazott tanítási módszer? Jól megválasztott tankönyvek és taneszközök? Személyre szabott fejlesztési programok? Meggyőzödésem, hogy a pedagógiai örömérzet egyik hozzáadátt értéke a ethosban keresendő. Mindnyájan ismerjük az alkotó, oldott légkör jelzős szerkezetet. Ha egy iskola homlokzatára az van felírva: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Ebben az esetben az agyunk nem sok minden választ ki, főként nem dopamint. Hiszem, hogy a pedagógiában is lehet örömérzete a tanulónak és a pedagógusnak egyaránt.