Az újévi beharangozó blogbejegyzés után érdemes a gondolkodást, a gondolkodtatás pedagógiáját alaposabban is körbejárni. Ennek apropóját Daniel Kahneman közgazdasági Nobel-díjas pszichológus magyar nyelven 2013-ban megjelent Gyors és lassú gondolkodás című könyve jelenti. Szögezzük le rögtön az elején: Nem egy könnyű esti olvasmány! Ám érdemes a Jegyzetek nélkül közel 500 oldalon átrágnia magát az embernek, mert hihetetlen szellemi élménnyel lesz gazdagabb! Valójában azonban nem a könyvnek szeretnék reklámot csinálni, ezt egyébként a hátsó borítón Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke már megtette: "A Nobel-díjas Daniel Kahneman nagyívű könyve egészen más megvilágításba helyezi a modern ember bonyolult és ellentmondásos, gyakran érthetetlennek és irracionálisnak tűnő gondolkodását." Ez így elsőre nem rossz, ám amiért a könyv a kezembe került és nem utolsó sorban a blogbejegyzésem meghatározója, az nem egyéb, mint az az érdekes összefüggés, hogy Kahneman közgazdasági Nobel-díjat kapott a pszichológia területén végzett munkájáért. Ez akár egy interdiszciplináris intermezzo is lehetne, ám ennél lényegesen többről van szó, hiszen gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, többek közt a közgazdaságtanra, az orvostudományra, a pénzügyi viselkedéstanra és a politológiára. Jogosan merül fel a kérdés: Mi a helyzet a neveléstudománnyal? A pedagógiának nem célja a gondolkodtatás? Tekintsünk el most attól, hogy a 2013-as hazai állaptokból kiindulva a fenti kérdésre egy egyszerű, kissé sommás, ám lényegesen pikírtebb választ adjunk. Érdemesebb egy lényegesen progresszívebb kérdést feltenni: Milyen hatást gyakorolhatnak Kahneman gondolatai a neveléstudományra, konkrétan a pedagógiára? A teljesség igénye nélkül (a teljes válasz megfogalmazása akár éveket vehet igénybe) az alábbiakat érdemes stílszerűen végiggondolni.
Kahneman két rendszert elemez, amelyik a gondolkodásunkat vezérli. Az 1. rendszer gyors, intuitív és érzelmes, a 2. rendszer lassú, megfontolt és logikus. A pedagógia nyelvére lefordítva, valójában a döntési és az ítéletalkotási képességekről van szó. Az intuíció torzitásai, a heurisztikára hagyatkozás számos hibát eredményezhet a gondolkodásunkban, a döntéseinkben és az ítéletalkotásunkban egyaránt. A lassú gondolkodás ugyanakkor erőfeszítést és rendezettséget igényel. A két rendszer közötti interakció elemzése, vizsgálata Kahneman zsenialitása: "Az 1. rendszer folyamatosan ötletekkel bombázza a 2. rendszert: benyomásokkal, intuíciókkal, szándékokkal és érzésekkel. A 2. rendszer hozzájárulásával ezek a benyomások és intuíciók meggyőződésekké, a késztetések pedig szándékolt cselekvésekké válhatnak." Ez az interakció azonban a pedagógiában nem működik ennyire jól (finom fogalmazás). Ennek egyik oka a rohanás. Mindent kapkodva és sietve kell megcsinálni, a pillanatnyi memória már régen tömve van adatokkal, tényekkel, többek között évszámokkal, nevekkel, képletekkel, helyszínekkel és még ki tudja mennyi mindennel. Ebben a pillanatban a felületesség mellett a gondolkodás helyett a felejtés kerül az előtérbe. Most nincs időm válaszolni a kérdésedre, mert tovább kell mennünk! Bár érdekes a téma, amit felvetettetek, ám ez nincs benne sem a tantervben, sem a tankönyvben. Az 1. és 2. rendszer interakcióját gyengíti az is, hogy miközben az ismeretek (ismeretdarabkák) uralják a pedagógia gyakorlatát (tisztelet a kivételeknek), sem a megértésre, sem az alkalmazásra nem marad idő. Nyilvánvaló, hogy a döntési és az ítéletalkotási képesség fejlesztése már szóba sem kerül, talán csak néhány alaptantervi kósza megfogalmazás szintjén. Ami még ennél is rosszabb, a döntéseket és az ítéletalkotást elvégzik helyettünk. Ez egy kényelmes állapot, amelyben (pozitív forgatókönyv) Kahneman 1. rendszere működhet. Ám a rutinszerűség, az automatizmus még nem eredményez gondolkodást, különösen nem kreativitást (ez utóbbiról most nem lesz szó). A pedagógia számára talán a legfontosabb üzenet Kahneman következtetéseiben olvasható. Nevezetesen "a készségek elsajátításához állandó környezetre, elegendő gyakorlási lehetőségre, a gondolatok és cselekedetek helyességét illetően gyors és egyértelmű visszajelzésre van szükség." Mielőtt azonban a tanulási környezet, a "gyakorlat teszi a mestert" elv és a visszajelző kultúra dicsőségét zengenénk, érdemes leszögeznem, hogy az 1. rendszer (minden hibája ellenére) számomra sokkal izgalmasabb a gondolkodtatás pedagógiájában, a két rendszer interakciójának vizsgálata már csak hab a tortán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése