Még mindig a kreatív iskola

A tegnapi írásomat többször is végigolvastam. Bevallom őszintén, tőlem szokatlan módon kissé pesszimistára sikeredett. Az rendben van, hogy a legnagyobb kreativitás guruk azt állítják, egy minimális stressz kell a kreativitáshoz, ám nem az volt a célom, hogy a kedves olvasóimat túlzottan felidegesítsem. Szóval evezzünk nyugodtabb vizekre, ami azért valljuk be őszintén ma Magyarországon, 2011-ben a Duna alacsony vízállása ellenére sem egyszerű feladat. Munka közben gyakran hallgatok klasszikus zenét, amire az utóbbi években nagyon rászoktam. Több milliárd földlakóval együtt Mozartért rajongok, amiben semmi meglepő nincs. Ma rábukkantam egy filmjelenetre (http://www.youtube.com/watch?v=-ciFTP_KRy4), ami a kreatív iskoláról szól. Salieri és Mozart. A verejtékszagú uniformizáltság és a könnyed zsenialitás. Fantasztikus jelenet, kitűnő zenével, sátáni kacajjal, félelmetes gesztusokkal és mimikával. Tudom, hogy Mozart csak egyszer születik a világtörténelemben. Valójában utánozhatatlan, Howard Gardner szavaival élve: rendkívüli. A kreatív iskola attól jó, hogy ott minden gyermek megtalálhatja azt a területet, amiben (ha nem is Mozart-i magasságokig) megtalálhatja önmagát, feledezheti az "elemét". Vö. Ken Robinson: The Element. A kreatív iskolában mindenki elemében van. Ettől utánozható.