A napközi csodája

Szerencsésnek tartom magamat, hogy a szakmai pályafutásomat, még a "búr háborúk előtt", a napköziben kezdhettem. Ráadásul mindenféle diploma nélkül. Egyszer egy interjúban (kissé pikírten) meg is említettem, hogy ez utóbbi azért volt jó, mert még egyetlen tanárképző hely sem bírt elrontani. :-) Komolyra fordítva a szót a napközi, így visszatekintve több évtized távlatából, számos életre szóló élménnyel és tapasztalattal gazdagított. Mindenekelőtt megismerhettem a gyerekeket! Megkockáztatom, hogy sokkal többet tudtam róluk, mint bármelyik tanító vagy osztályfőnök. Rengeteget beszélgettem velük, szívesen álltak szóba velem. A napköziben volt elég idő, hogy meghallgassam őket. Elmesélték a napi élményeiket (ha voltak ilyenek), elpanaszolták a problémáikat, a gondjaikat, nem utolsó sorban néha még a kis titkaikat is megosztották velem. Ez utóbbira külön is büszke voltam! A gyermekek megismerése mellett, igen rövid idő alatt azt is felderítettem, hogy mi érdekli őket, mi az, ami izgatja a fantáziájukat, milyen játékokat szeretnek szívesen játszani. A délutáni foglalkozások szervezésekor igyekeztem az eltérő érdeklődési körökhöz valamelyest igazodni. Természetesen mindenkinek nem tehettem a kedvére (ezért így utólag is elnézést kérek), ám reményeim szerint, no meg a visszajelzések alapján bizton állíthatom, hogy számos diák kedvében jártam. Rengeteget játszottunk, társasoztunk, bújocskáztunk, sőt még egy focibajnokságot is megnyertünk. Az egyik felejthetelen pillanat (tudom, hogy nemcsak nekem) ahhoz kötődik, amikor az egyik erőteljesebb, életkorához képest nagyobb darab, olyan "Böde Danis" középcsatárunkat a csapattal együtt, a megnyert döntő után többször is a magasba dobáltuk. Tekintettel az évek múlására és a fiatalember erőteljesebb fizikai felépítésére, no meg az én gyengébb erőnlétemre, ma már ilyesmire nem vállalkoznék. Ám a pillanat, ahogy mondani szokták, örökre megmaradt. A napközi tudniillik (jó esetben) egy attitűd-alapú hely, ahol a hangulatnak, az élményeknek, no meg a közösségnek meghatározó szerepük van. Végül, de nem utolsó sorban a napköziben szinte minden diákomról tudtam, hogyan tanul. Emlékeim szerint különösebb tanulásdiagnosztikai mérés nélkül (ma már biztosan csinálnék ilyet) sikerült feltárnom és megismernem diákjaim tanulási stílusát. Ráadásul ezt a pedagógiai tudást úgy gondolom, hogy elég sokszor kombináltam a korábban említett érdeklődési körökkel. Így visszagondolva (bár az emberfia mindig csak a szépre emlékszik vissza) jó hely volt a napközi. Pályafutásom egyik meghatározó élménye!