Napjaink rohanó világában még ahhoz is sietnünk kell, hogy egyhelyben maradjunk. Hát, van benne valami! Ez a közismert mondás mindig eszembe jut, amikor az utcán körbenézek. Siető, lökdösődő emberek, idegesen dudáló autósok, a tömegközlekedés őrületeit most nem is részletezem. Minden olyan gyors, kissé pörgős. Sajnos a pedagógia világában hasonló rohanást tapasztalatok. Nincs idő a tanulói kérdések megválaszolására, nem lehet a diákokat foglalkoztató témákról eszmét cserélni, beszélgetni és együtt gondolkodni, mert időben be kell fejezni a tananyagot. Nincs idő az elmélyülésre, természettudományos kifejezéssel élve, az ülepedésre, pedagógiai megközelítésben a megértés segítésére. Nem elhanyagolható tényező, hogy a kisgyermekek úgy mennek az iskolába, hogy más az idődimenziójuk. Nekik még nem kell határidőre leadni az aktuális projektet, a mászóka közelében nem számít az idő. A gyermekek önfeledten játszanak, életük nincsen 45 perces intervallumokra beosztva. Hová ez a rohanás a pedagógiában? Az érettségi követelmények 1849 óta megvárnak bennünket. Ne feledjük, egész életen át tanulunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése