Meggyőződésem szerint a 21. században egyre erőteljesebben jelenik meg a tantervelméletben és a curriculumfejlesztések gyakorlatában a motiváció kérdésköre. A korábbi (részben parttalan) viták a tartalom- és a kompetencia-alapú paradigmákra vonatkozóan, mintha kifulladtak volna. Előtérbe kerültek a tartalmi-tantervi szabályozás decentralizált versus centralizált irányítási kérdései. Úgy tűnik, hogy a pedagógiai kihívások a háttérbe szorultak. Nota bene az erőteljes centralizmus, ami ráadásul egy előíró, részletes tananyagrendszerrel párosul nem igazán kedvez a pedagógiai innovációnak. Eltekintve ettől a ténytől a "valóságos tantervek" világában egyre inkább a motiváció a fő téma. Hogyan lehet ösztönözni a diákokat, a pedagógusokat és az intézményvezetőket? Mind a mai napig tartja magát az a pedagógiai tévképzet, hogy a diákok számára a legfőbb motiváló erő, kisiskoláskorban a piros pont, később az ötös osztályzat. A pedagógusok munkájának értékelésében is gyakran felmerülnek a jutalmazás különböző formái, például a differenciált teljesítménybérezés elve. Az intézményvezetők esetében a magasabb vezetői pótlék és a fenntartói kitüntetés tűnik ösztönző erőnek. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a lehetséges büntetési formákról sem. A fekete pontról, az elégtelenről, a szóbeli megdorgálásáról, a fegyelmiről és a szőnyeg szélére állításról. A jutalmazásra és büntetésre épülő motivációs modell jól nyomon követhető az országos és helyi szintű stratégiai dokumentumokban, a törvényekben és kormányrendeletekben, a pedagógiai programokban, a helyi tantervekben és a tantárgyi programokban (leánykori nevük: tanmenet) egyaránt. Számos jele van annak, hogy ez a motivációs modell megbukott. Kétségtelen, hogy a jutalmazás - rövid távon! - ösztönzőleg hat. Az első ötös még szárnyakat adhat, a magatartás jeles sem rossz, a bankókkal teli boríték is ösztönözhet, a kitüntetésekről nem is beszélve. A külső motivációnak ez a modellje komoly és alapos tantervi leírásokhoz, részletes, kellően operacionalizált jutalmazási és büntetési elvekhez vezetett. Daniel H. Pink Motiváció 3.0 (Ösztönzés másképp) című, 2010-ben a HVG Könyvek sorozatban megjelent zseniális könyvében ez a modellt Motiváció 2.0-ának nevezi. A 32. oldalon az alábbiakat olvashatjuk: "A Motiváció 2.0 operációs rendszer nagyon hosszú ideig futott. És ez idő alatt olyan mélyen beivódott az életünkbe, hogy többségünk már szinte észre sem veszi a létezését. Amióta az eszünket tudjuk, ennek a rendszernek a legalapvetőbb eszméje köré építjük a szervezeteinket és szervezzük az életünket: a teljesítmény javulását, a produktivitás fokozását, a kiválóság támogatását úgy érhetjük el, hogy jutalmazzuk a jót és büntetjük a rosszat." Pestiesen szólva: Van benne valami! Komolyra fordítva a szót oktatási rendszerünket, iskoláinkat és nem utolsó sorban a curriculumokat is ez a modell határozza meg. Maximálisan egyetértek Daniel H. Pink Úrral: Ez a modell "elromlott".
