Az oktatás csődje

Kádár-rendszerének több hazugsága is volt. Tekintettel arra, hogy ez egy pedagógiai és oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozó blog, így egyetlen füllentésre (enyhe kifejezés) szeretném a figyelmet felhívni. Nevezetesen arra, hogy a magyar közoktatás teljesítménye jó. Az, hogy a hivatalos pártpropagandától eltérően, mégsem "minden szép és minden jó" a hazai közoktatásban, az 1970. évi IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) vizsgálatai, nem utolsó sorban az eredményei mutattak rá. Különösen igaz ez olvasásmérésre, amely (különösen az érettségizőket tekintve),Cs. Czachesz Erzsébet kifejezésével élve, "sokkolóan hatott a magyar közvéleményre". Tekintettel arra, hogy a természettudományos eredmények ennél lényegesen jobbak voltak, alapvető, mélyreható változások nem indultak el a közoktatási rendszerben. (Szőnyeg alá söprés kompetenciája.) Ellenérvként ezzel a megállapítással felhozható az 1972-es Párthatározat (normativitás a köbön), az 1978-as Nevelés és Oktatás Terv (egyszerűbben a 78-as tanterv), valamint a Magyar Tudományos Akadémia nevével fémjelzett Műveltségkép az ezredfordulón (egyszerűbben a Fehér-könyv) elemzés és jövőkép. Ám jelen blogbejegyzés számára nem ezek a kissé tétova lépések az izgalmasak, hanem a hivatalos politika válasza és kommunikációja. Ennek közismert esszenciája az alábbi gondolatban foglalható össze: "Minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve." Ennek cáfolatát és kritikáját a legszemléletesebben és tudományos igénnyel Báthory Zoltán (nem meglepő módon hazánk első IEA-delegáltja, majd a szervezet tiszteletbeli tagja) az alábbiakban fogalmazta meg: "A pártállam idején a hivatalos magyar didaktikai gondolkodásban és szakirodalomban hosszú időn át bagatellizálták a tanulók és az iskolák közti különbségeket, és szilárdan tartotta magát az a nézet, hogy az egyéni és társadalmi eredetű különbségeket központilag kitűzött, minden tanulóra egyformán érvényes nevelési célokkal és tananyaggal lehet kiegyenlíteni." Még ennél is egyértelműbben fogalmaz Báthory, amely szerint: "A differenciális pedagógia tehát a társadalmi kohéziót erősítő pedagógia." Egy blogbejegyzés természetesen nem vállalhatja fel, hogy a "differenciális pedagógia" mibenlétét feltárja, ám arra feltétlenül alkalmas, hogy néhány napjainkban talán izgalmas, tágabb összefüggésre felhívja a figyelmet. Első megközelítésben elemi ingerenciát érzek, hogy a tudásgazdaságot mutassam be, ám az oktatás és társadalom egymásra hatása számomra komolyabb üzenetekkel bír. Nem elhanyagolható tényező, hogy az oktatás és társadalom összefüggéseinek elemzését tudományos igényességgel és a legszínvonalasabban John Dewey már elvégezte, néhány írása ebben témában magyar nyelven is olvasható (Iskola és társadalom; A gondolkodás nevelése; Az iskola és a gyermek élete; A gyermek és a tanterv) Tekintsünk most el (nem könnyű!) két szomorú ténytől: 1. Dewey teljes életműve még nem jelent meg magyarul. 2. Chicago messze van, 2014-ben innen nézve, mintha egy másik bolygón helyezkedne el. Abban jelentős egyetértés mutatkozik szakmai körökben, hogy a gondolkodás fejlesztésének egyik kiindulópontja Dewey 1910-ben megjelent How we think című könyve volt. Nem kell hozzá sokat gondolkodni, hogy rájöjjünk, azóta 104 esztendő telt el. Az iskola nem lehet gondolkodásmentes övezet! És ez még csak az érem egyik oldala. Az oktatás és társadalom összefüggéseit vizsgálva, az éremnek másik oldala is van...