2014. április 9., szerda

"A tudatlanság öntudata"

Ezt (a számomra egyre érdekesebb kifejezést) még az 1990-es évek elején Szebenyi Pétertől egy tantervelméleti kurzuson hallottam. Bevallom őszintén akkor nem értettem, hogy mit is jelenthet igazán. Természetesen az inkább játékosnak tűnő összetételre felfigyeltem, ám emlékeim szerint némiképpen kissé bárgyún nézhettem magam elé (leánykori nevén bambulás) és furcsán mosolyoghattam az előadáson. Komolyabban felidézve a szövegkörnyezetet, Szebenyit akkoriban a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos viták ihlették meg, hogy a fenti kifejezésen elgondoltasson minket. Az érvek és ellenérvek demokratikus világában (lásd konszenzuskeresés) mélységesen felbosszantotta az olyan vitapartner, aki felkészületlennek bizonyult. Ráadásul a tájékozatlanságát, ami elsősorban az olvasottság hiányában keresendő, a magabiztossága mögé próbálta meg elrejteni. Szebenyi Péternél (ebben biztos vagyok) ez lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. 2014-ben értettem meg igazán, hogy mit jelent a "tudatlanság öntudata". Úgy gondolom, hogy nem igazán az olvasottság hiánya (lásd felkészületlenség) és a túlzott magabiztosság egyszerűnek tűnő  összefüggéséről van szó. Ennél érdemesebb mélyebbre ásni. A tudatlanság valójában műveletlenséggel párosul, az öntudat gőggel és fölénnyel. A fölényeskedő, másokat lenéző attitűd valójában leplezi és eltakarja a tudatlanságot és műveletlenséget. A "tudatlanság öntudata" virágkorát éli, divatos szóval élve, trendi. Ez engem nem igazán tesz boldoggá. Legfeljebb annyiban, hogy kezdem érteni, amiről annak idején Szebenyi Péter beszélt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése