Kétségtelen tény, amióta a "hivatalos tantervet" megalkották, azóta kardinális kérdés: Mit tanít az iskola? A MIT?-re kezdetben nagyon könnyen lehetett válaszolni. A tananyag kiválasztása és elrendezése azonban már a következő évszázadban egyre problémásabb terület lett a tantervelméletben és az iskolai gyakorlatban egyaránt. A tananyag kiválasztására és elrendezésére abban az időben "kemény" tényezők hatottak, nevezetesen az ideológia, a politika és a tudomány. Minden uralkodó úgy gondolta (vö. I. és II. Ratio Educationis), hogy a voluntarista törekvések eredményre vezetnek. A tananyag privilégiuma jól érzékelhető volt az egyre részletesebb Tanterv és Utasításokban. Kétségtelen tény, hogy a tananyag mellé szervesen illeszkedtek a tanítási módszerek (HOGYAN?), amelyek listázása némi "didaktikus bájt" jelentetett a tananyag egyszerű listázásában. Ebben az időben a tananyag erőteljesen mennyiségi kérdés, a labdarúgásból jól ismert "mindent bele!" el ebben az esetben fokozottan érvényesült. A XIX. század végén mutatkoznak az első repedések ezen a tananyagközpontú "tantervi falon". Az "ügyességek rendszere" már világosan jelzi, hogy az ismereteket már működtetni kell(ene). Ennek gátját ekkor még sokan a tanári módszertani kultúra gyengeségében látták, ám hamar eljött az a tantervelméleti lélektani pillanat, amikor maga Herbart leszögezte, hogy "az elszigetelt ismeret, holt elem". A XX. század elejére már kiderült, hogy a képességek fejlesztésének egyik legnagyobb gátja a tananyag mennyisége. Az utóbbi évtizedekben a tantervelmélet dinamikus fejlődésének köszönhetően már az is kiderült, hogy ez bizony strukturális kérdés. Éppen ezért érdemes leszögezni, hogy a kompetencia struktúrájában az ismeretek, képességek és attitűdök egymásra építettségének tervezési, fejlesztési és értékelési üzenete egyaránt van. Maradjunk a tervezésnél! A tananyag kiválasztásában és elrendezésében markánsak megjelentek a korábbi "puha" tényezők, például a tanuló érdeklődése, a tanuláspszichológia és a helyi társadalmi igények. Nem meglepő, hogy a tervezés stratégiája is megváltozott. A kompetencia-alapú tantervek erőteljesen tanulásközpontúak és főként a tanulói tevékenységeket és tanulási eredményeket helyezik az előtérbe. (MIÉRT?) Ráadásul ma már az egyre markánsabban körvonalazódó motiváció-alapú tantervi paradigma ante portas. Erről a következő blogjegyzésemben fogok írni. Itt az ideje...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése